Hasznos információk

Mezőtúr



Mezőtúr az Alföld közepén, a Nagykunságban, Budapesttől 150 km-re, a 46-os főút mentén helyezkedik el. A Hortobágy-Berettyó-főcsatorna két partján fekvő város a Budapest-Szolnok-Békéscsaba nemzetközi vasútvonalon vonattal is könnyen megközelíthető.

Mezőtúr a nevét a vízről, az Árpád-korban még Túrként ismert folyóról kapta. Nem tudjuk, kik és mikor tették le alapjait, de az bizton állítható, hogy ez a nagy,népes és egészen magyar jellegű város komoly múltra tekint vissza. A közel 18 ezer lakosú Mezőtúr I. (Nagy) Lajos királytól kapott mezővárosi rangot és vásártartási jogot 1378-ban. Hálájuk jeléül a túriak 2001-ben a főtéren szobrot állítottak a királynak, aki azóta óvó tekintetével figyeli a település mindennapjait.

Mezőtúr kultúrájától elválaszthatatlan a fazekasság. Büszkén hirdetjük: Mezőtúr a kerámia fővárosa. A gyógyvizű strandfürdő, valamint a Körös holtágai kellemes kikapcsolódást nyújtanak a turisták számára is. Az évente megrendezésre kerülő hagyományőrző és szórakoztató rendezvények több tízezer látogatót vonzanak a településre. Az évszázados múltra visszatekintő Túri Vásár minden év augusztusban felidézi az elmúlt korok vásári forgatagát.

Mezőtúr évről-évre látható fejlődésen megy keresztül azért, hogy lakói és vendégei a szépülő környezetben egyaránt otthon érezzék magukat.

Általánosságban


A kanyargós holtág 1872-1894 között, mederátvágással keletkezett, a Hármas-Körös jobb parti ármentesített területén helyezkedik el. Közigazgatásilag Mezőtúrhoz és a Békés megyei Gyomaendrődhöz tartozik. Medre közepesen feliszapolódott, benőttsége egyes szakaszokon előrehaladott. Vizének minősége változó, gyakran nem megfelelő. Feltölthető belvizekből és a Hármas-Körösből, illetve némi vízpótlást kaphat a szomszédos Kecskészugi Holt-Körösből. Belvízcsatornákon keresztül kapcsolatban van a Hortobágy-Berettyóval. Leürítése gravitációsan és szivattyúzással lehetséges. Funkciói: belvíztározás, öntözővíz-tározás, horgászat, üdülés. Rendkívül változatos környezetű, a tájformálásban fontos szerepet betöltő holtág, ritkaságokban is gazdag növény- és állatvilággal. Egyes partszakaszait sűrűn beépítették üdülőkkel. A holtág torkolatánál található az üzemen kívül helyezett Peres I. gőzüzemű szivattyútelep, amely ipartörténeti jelentőségű, s itt van a Körös-vidék élővilágát szemléltető bemutatóház is.

A Peres, ahogyan horgászberkekben mondani szokás, igazi nehezített pálya. A vízpart egy részén meredeken leszakadó alámosott padmalyos, máshol beszakadt bedőlt fákkal tagolt, és van, ahol szelíd sekély nádasos, hínáros, vízinövényekkel szegélyezett idilli látvány. Teljes egészében szinte kiismerhetetlen vízi világ. Igazi, ős horgászvíz látszatát kelti. Különösen a felső vége olyan, mint egy háborítatlan mocsárvilág.

Horgászati szempontból egyre népszerűbb, és a 2016-tól kezdődően kialakított okszerű faj és korosztály összetételnek köszönhetően nagyon sok horgász álma valósult meg egy-egy szép amur, ponty, süllő megfogásával, de keszegállománya is figyelemre méltó. Aki viszont nagytestű harcsákra szeretne célzottan horgászni, bátran megteheti, hiszen a vizet szép számmal lakják kapitális egyedek ebből a fajból.

A vízterület adatai, információk:

  • Hossza: 27,6 fkm
  • Területe: 174 ha
  • KHESZ kezelésben lévő szakasz: a teljes holtág
  • Víztér kód(ok): 04-033-1-1
  • Holtág jellege: mentett oldali holtág (Hármas-Körös)
  • Meder állapota: közepesen feliszapolódott, növényzettel való benőttsége egyes szakaszokon előrehaladott, vizének minősége változó. Szélessége 60 méter, átlagos vízmélysége 2,5 méter.
  • Holtág beépítettsége: egyes partszakaszai a holtág mindkét oldalán nyaralókkal beépített
  • Szálláslehetőség: van (nyaralók, vendégházak)

A vízterületre vonatkozó speciális szabályok:

  • nincs

Jellemző halfajok:

  • ponty, harcsa, csuka, süllő, sügér, balin, keszegfélék, compó, amur, törpeharcsa

A vízterületre érvényes területi jegyek:

  • KHESZ általános
  • KHESZ összevont
  • Peresi holtág
  • Általános ifjúsági
  • Gyermek (éves)
  • 24 órás
  • 72 órás
  • Heti

Horgászjegy árak 2023-ban

KHESZ, Peresi-holtágra. Víztér kód: 04-033-1-1
  • 24 órás: 4.500,- ft - kedvezményes: 2.500,- ft
  • 48 órás: 9.000,-ft - kedvezményes: 5.000,- ft
  • 72 órás: 12.000,- ft - kedvezményes: 7.000,- ft
  • heti:       20.000,-ft - kedvezményes: 11.000,- ft

  • teljes árú jegy:     díjköteles egységes állami horgászokmányhoz adható ki (állami jegy + fogási napló), állami                                    horgászvizsgával és érvényes egyesületi tagsággal rendelkező, 15. életévet már betöltött vagy  adott évben betöltő személynek.
    A jegytípus 2 db horgászkészség (2 bot) valamint egyidejűleg egy darab, 1 m²-nél nem nagyobb csalihalfogó emelőháló használatára jogosít.
    kedvezményes:   díjköteles egységes állami horgászokmányhoz adható ki (állami jegy + fogási napló), állami horgászvizsgával és érvényes egyesületi tagsággal rendelkező:

    -  65. életévét betöltött személyeknek

    -  hölgyhorgászoknak

    -  jogszabályban meghatározott fogyatékkal élőnek

    -  a 10. életévét betöltött 18 év alatti, állami horgászvizsgával rendelkező, horgászegyesületi tagsággal rendelkező személynek (ifjúsági horgász)

    A jegytípus 1 db horgászkészség (1 bot) valamint egyidejűleg egy darab, 1 m²-nél nem nagyobb                              csalihalfogó emelőháló használatára jogosít.

    https://www.khesz.hu/teruleti-jegyek/napi-heti-jegyek/

Orosháza